A love hotel

Meg is érkeztünk december legpikánsabb részéhez. :-))) Történt ugyanis, hogy Emese, a japán tanárnő sajnos elköltözött, de még mielőtt lehúzta volna itt a redőnyt, felajánlotta, hogy csapjunk egy igazi japános napot, megmutat mindent a környéken, ö már igazán kiismeri magát. Indultunk rögtön Ikebukuróba, négy magyar lány/asszony. Először a bótokat teszteltük, na nem rossz, ez lett az eredmény.

Aztán a Toyota hatalmas székházába keveredtünk be, ahol lehet vezetni szimulátorokon, esőben, sárban, hóban, időre. Vezettünk, háát nem mentem valami jó időt, viszont az ülésből többször majd kiestem, úgy rázott, emelkedett, dölt, tudott mindent. 🙂 Voltak ott nagyon profik is, állítólag minden nap mennek kicsit gyakorolni…

Következett a fényképautomaták világa. Kérem szépen, ilyet még nem láttam, hatalmas terem, zaj, zene, tele fényképautomatával, mindegyik valami mást tud. Mi találomra kiválasztottunk egyet és benyomultunk mind a négyen. Ugye a japánok imádják a fotókat, de még jobban imádják azokat a fotókat, ahol nagyon kawaii-nak néznek ki.

A kawaii szó aranyosat, szépet, cukit jelent, magas fejhangon és nyávogva, az ii-t jól elnyújtva kell kiejteni. Mondják szép nőre, gyerekre, de kutyára, macskára is.  Na most ezek az automaták a kawaii-ok világa, mindent tudnak. A mi gépünk hatalmas szemeket csinált nekünk, hosszú lábakat, kb. 20 évvel megfiatalított és tényleg olyan gyönyörűek vagyunk a képen mind a négyen, hogy attól le kell menni hídba!

A végén még rajzolhattunk is rá (nyomtatás előtt) mindenféle jópofa dolgot, szemüveget, kalapot, virágot, szívecskét és mind a négyen olyan boldogok voltunk a gyönyörű képektől, hogy csuda! Azóta is kint díszeleg a hűtőn. Szeretem a kawaii fényképautomatákat. 🙂

Na és aztán megnéztünk egy kapszula hotelt. Nem nagy szám, lakna benne a fene! Amikor munka után kicsit túllőnek a szaké adagon és/vagy már nem megy vonat, akkor meg lehet szállni benne, mert elég kedvező az ára, de nagyon nyomi.

De a lényeg, amiért mentünk, hehe!! Mindenképp szerettünk volna megnézni egy love hotelt, csak egyedül egyikünknek sem volt bátorsága, pedig utólag azt mondom, nyugodtan elmehettünk volna egyedül is.

Na mindegy, lényeg, hogy négyen hatalmasakat vihorászva elhatároztuk, hogy nademostaztán!

A love hoteleket több okból hozták létre. Egyrészt a nagyon kicsi lakásokban is van, hogy több generáció él együtt, a fiataloknak esélyük sincs egy kis egyedüllétre.

Másrészt ugye a házasságoknak csak elenyésző százaléka köttetik igazi vonzalomból, a többi gazdasági kötelék. Ahogy az adott számú utód világra jött, férj és feleség között az estek nagy százalékában megszűnik minden intimitás. Na de azt nem mondta senki, hogy házasságon kívül nem vonzódhatnak egymáshoz, nem igaz?!

Harmadik ok, hát csak úgy. 🙂 ez a legjobb! Szóval ide járnak titkos találkákra, szerelmi légyottokra. Ha rossz is a házasságuk, azért nyíltan nem csalják egymást, a látszatra ügyelni kell. A love hoteleket arról lehet megismerni, hogy az ablakok be vannak deszkázva vagy egyáltalán nincsenek ablakok. Ezen bedeszkázták őket.

A parkolókat olyan ügyesen oldották meg, hogy minden rendszámtábla takarásban legyen, az utcáról senki sem tudja, hogy ki parkol odabent. Nehogy valaki felismerje, hogy jééé, a főnök meg hová jár!

Bemegy az ember, odabent egy hatalmas digitális-kijelzős automata fogadja portás helyett, amelyen ott világítanak a szabad szobák képei. Lehet választani, hogy piros, kék, arany szoba teszik-e jobban. Ha ezt sikerült kiválasztani, akkor gombnyomás és a gép megkérdezi, hogy egész éjszakára maradsz-e vagy csak kicsit „pihensz” 2 vagy  3 óra hosszat.

Ha ezt is sikerült eldönteni, akkor a gép kiírja, hogy mennyi az annyi, az összeget bele kell helyezni egy résbe, kattog, visszaad, és a végén kidob egy szobakártyát. Azzal lehet vonulni. Amikor az idö lejár, megszólal a telefon, hogy akarsz-e még hosszabbítani.

A mi esetünkben azért előcsoszogott egy vén szipirtyó, gondolta mit szerencsétlenkedik itt ez a 4 tyúk. A nyanya simán lehetne póker bajnok, rezzenéstelen arccal megkérdezte, hogy akkor négyen vannak, ugye. Láthatott már karón varjút eleget, még ennél cifrábbat is biztos.

Mondtuk, hogy csak érdeklődünk, majd a férjeinkkel fogunk visszajönni. Valaki egyébként már vissza is ment a férjével, de hogy ki, az maradjon hétpecsétes titok! (Mindenesetre azt nyilatkozták, hogy maradtak volna inkább otthon, mert igazából nem lehetett ezt komolyan venni, halálra röhögték magukat. Ja,meg hogy milyen hosszú két óra!)

A szobák nagyon tiszták, kultúráltak, és rendkívül felszereltek. :-))) A magazinoktól a filmekig, bilincs, korbács, ismeretlen rendeltetésű szerszámok, néhol kosztümök is, karaoke berendezés, minibár, szív alakú fürdőkád, tisztálkodó és óvszerek széles választékban, szóval minden van benne.

Amikor a párocska távozni akar, a kijárat feletti két utcát figyelő kamerából (egyik a jobb oldalt figyeli, másik a balt) megbizonyosodhat, hogy nem fog pont szembejönni az utcán a feleség/férj, netán valamelyik beosztott. Magyarul tiszta a levegő, ki lehet lépni. Utána még egy fél órát hajlonganak egymásnak, ezerszer elhangzik, hogy arigato gozaimas (nagyon köszönöm), majd egyik jobbra, másik balra. Ilyen egyszerű ez.

Ezek a hotelek egyébként nem túl drágák, volt már, aki körútra ment és végig ilyen helyeken lakott a barátjával, mert töredéke a rendes hoteláraknak. Igaz, hogy nincs ablak, de kit érdekel éjszaka. Lényeg, hogy csak pici bőröndöt lehet bevinni.

Eléggé röhögve távoztunk. 🙂